A világtörténelem egyik legsikeresebb és legérdekesebb alakja, Bonaparte Napóleon iskolai tananyag a gimnáziumokban, de amellett a filmvilágot is gyakran megihleti: Yves Simoneau 2002-ben egy sorozatot, Ridley Scott pedig idén egy egész estés nagyfilmet készített életéről (az utóbbi alkotás jelenleg már megtekinthető a magyar mozikban). Kérdés azonban, hogy valójában milyen ember volt Napóleon? A filmek hű képet festenek alakjáról? Jelen poszt ezekre a kérdésekre keresi a választ.

Forrás: LINK

Bonaparte Napóleon Korzikán született egy olasz gyökerekkel rendelkező kisnemesi családban. Bár a szigetecske akkoriban, 1769-ben már Franciaország részét képezte, lakói nagyobb részt olaszok voltak és csak nagyon keveseknek sikerült feltörniük onnan a francia elitbe. Napóleonnak mindenesetre ez összejött, hiszen kamasz fiúként már egy rangos franciaországi kadétiskolába járhatott, ahol alig 16-17 évesen tüzérhadnagyi rendfokozatot szerezhetett. Mivel tehetségesnek bizonyult, egy pontig meredeken emelkedett a ranglétrán. Még éppen csak betöltötte a 24-et, amikor már elérte a dandártábornoki rendfokozatot. (Ez napjainkban szinte elképzelhetetlen.) A gyors karrierben persze nagyon jelentős szerepet játszott a történelem is, hiszen Napóleon éppen abban az időszakban lépett a katonatiszti pályára, amikor Franciaországban forradalom kezdődött és hazája évtizedeken át tartó háborúkba bonyolódott Poroszországgal, Ausztriával illetve Angliával. Háborús időkben pedig gyorsabban lehet bizonyítani, hőstetteket végrehajtani és kitűnni, így feljebb és feljebb emelkedni egészen a tábornokok kivételezett csoportjáig.

Napóleon kezdeti gyors emelkedésében három tényezőnek volt döntő szerepe: először is bravúros tehetséggel harcolt Toulonnál 1793 júliusában, amikor a jakobinus vezetést szolgálva vert le egy királypárti felkelést és lövette ágyúival sikeresen a felkelőket támogató brit hajókat. Másodszor Párizsban bizonyított a jakobinusokat megbuktató Paul Barrasnak, amikor kartács tűzzel vert vissza egy ugyancsak királypárti megmozdulást. Végül a két említett sikerét kiegészítve megjelent a párizsi elit világában is, ahol madame Tallien szalonjában magára vonta a Franciaországot akkoriban vezető körök figyelmét. (Ebben nem kis szerepet töltött be agglegény státusza és lovagiasan gáláns viselkedése, mely imponált a nagy vezetők feleségeinek.) A három felsorolt tényező hatására nevezte ki Barras itáliai frontparancsnoknak 1796-ban. Innentől lett a francia hadsereg legfontosabb tábornokainak egyike.

Miközben katonai karrierje megindult meredeken felfelé, magánélete is érdekes fordulatokat vett. Napóleon életében 4 nő játszott kiemelkedő szerepet. A legelső egy fiatalkori szerelme Desirée Clary volt (egy marseillesi selyemkereskedő lánya), a második Josephine Beauharnais egy Napóleonnál 6 évvel idősebb özvegyasszony (akivel 13 évig volt házas, 1796 és 1809 között), harmadszor egy lengyel grófnő Marie Walewska (aki 17 évvel volt fiatalabb a császárnál és akit 1807-ben ismert meg) és végül második felesége, Maria Lujza az osztrák császár lánya, akit 1810-ben vett el politikai (és dinasztia alapítási) okokból. Legnagyobb hatást a 4 hölgy közül Josephine gyakorolta a feltörekvő tábornokra, ám kapcsolatuk sokszor volt viharos és boldogtalan.

Josephine Firmin Massot festményén. Forrás: LINK

Napóleon igazi dicsőség sorozata hadvezérként 1796-ban kezdődött Itáliában, ahol sorra aratta diadalait (például a nevezetes Marengoi csatában.) Egyiptomban is bizonyított az angolok ellen, majd ezt követően vagyis 1799-ben következett élete első nagy fordulata: elhatározta, hogy átveszi az uralmat Franciaország felett (megvédelmezve a korábbi katonai sikereket és biztosítva a "rendet, szakértelmet" a hadsereg felett.) A nevezetes brumaire-i államcsíny (1799 november 9-én) révén katonáival és Joachim Murat tábornok segítségével, illetve Talleyrand és Fouché miniszterek támogatásával megkaparintotta a vezetést (önmagát első konzullá nyilvánítva). Innentől még 5 év telik el császárrá koronázásáig, amire 1804 december 2-án kerül sor Párizsban a Notre Dame székesegyházban páratlan külsőségek közepette.

Császárként Napóleon nem csak Franciaország de Európa ura is akart lenni, sorra győzte le ellenfeleit. Bár a kontinens nagyhatalmai hét alkalommal is összefogtak ellene, különböző koalíciókat alkotva, valójában 1800 és 1813 között senki nem tudta legyőzni és hatalmát megingatni. A francia császár Ausztriát kétszeri győzte le (Austerlitz majd Wagram mezején) a poroszokat 1806-ban kényszerítette térdre (Jéna, Auerstadt, Friedland melletti győzelmek), Spanyolországot 1808-ban hódoltatta (madridi bevonulás). Ekkor, vagyis hatalma csúcsán 1807-ben és 1808-ban lábai előtt hevert már egész Európa. (Tilsti béke 1807 nyara). A britek tengeren ellenálltak ugyan Napóleon flottájának, de tenni ők sem tudtak semmit hódításai ellen.

Bár az orosz hadjárat 1812-ben kudarccal zárult Napóleon szempontjából (csatát itt sem vesztett viszont az iszonyúan hideg tél a hatalmas távolságok és a felperzselt föld taktikája miatt odaveszett serege), az első igazi vereségére 1813 októberében került csak sor, amikor a porosz, osztrák, svéd és orosz csapatok döntő győzelmet arattak felette. Elkerülhetetlen lett Párizs eleste és Napóleon elfogása. Ekkorra azonban szimbólummá vált így csupán száműzetésre ítélték Elba szigetére (az olasz partokhoz).

Austrelitz (Forrás: military-history.org)

Napóleon 100 napos visszatérése 1815-ben bebizonyította, hogy a franciák számára alakja a nemzeti nagyság jelképe. Százezrek támogatták újra abban, hogy megint elfoglalja helyét a nemzet élén. Bár seregével bevonult Párizsba, a hetedik európai koalíció már túlerőt alkotott vele szemben és Waterloo mezején végleg legyőzte a világ legsikeresebb hadvezérét. Napóleon száműzetése Szent Ilona szigetére (mely az Atlanti óceán távoli vidékén teljesen elszigetelte az egykori császárt) egy különleges életút utolsó állomása lett. Franciaországba visszatértek a Bourbon uralkodók.

Milyen ember volt tehát Napóleon?

Katonai és hadvezéri szempontból zseninek nevezhető, aki élete 61 csatájából csak hetet vesztett el (ezek közül egy esetben úgy veszített, hogy betegen vezette hadait, egyszer elárulták, egyszer pedig nem teljesítették parancsait). Senki nincs azonban a történelemben, aki ennyi csatát vívott volna (még Caesar vagy Nagy Sándor sem közelítik meg). Uralkodóként felvilágosult döntéseket hozott, valódi államférfiként vezette országát. Ugyanakkor nem volt jó emberismerő: számtalan esetben becsapták azok, akikben megbízott, többen elárultak és gyakran méltatlanokra pazarolta bizalmát.

Híres volt arról, hogy az általa meghódított és/vagy kialakított országok élére saját családtagjait ültette: egyik testvére Joseph Nápolyi és spanyol király lett (1808-1813), másik testvére Jerome kapta a Vesztfália királya címet (1807-1813), Louis nevű öccse pedig Hollandia királya lett (1806-1813).

Nem volt sok szerencséje a nőkkel: Josephine ugyan szerette Napóleont, mégis megromlott kapcsolatuk, viszont a későbbiekben sem talált magának olyat, akivel boldog lehetett volna. Második házassága csak politikai okokból köttetett és bár egy fiú utóddal ajándékozta meg (ő volt a Sasfiók) a gyermek nem léphetett örökébe és fiatalon meg is halt.

Katonái szerették és mindenhová követték, mert a kor szokásaival ellentétben mindenhol osztozott a sorsukban. Tábornok létére is ott gyalogolt katonái között, sőt később császárként is gyakran volt a harcok sűrűjében. Nagyon értett az ágyúkhoz és szinte minden fegyvernemben szakértőnek bizonyult. Páratlan stratéga volt, hatalmas taktikus és kitűnő hadvezér. Ugyanakkor tábornokaival nagyon változó volt kapcsolata. Legfőbb hadvezérei közé tartozott Jean Moreau (1804-ig), Joachim Murat, Louis-Alexandre Berthier, Charles Gudin, Bernadotte, Michel Ney, Nicolas Davout. Többen közülük ellene fordultak vagy cserben hagyták.

Meg kell viszont említeni azt is, hogy Napóleon ellenfelei között is találunk nagy tehetségeket, mint Arthur Wellesley tábornokot, az angolok legjobbját, aki katonai rátermettségben közel járt Napóleonhoz, de megemlíthető még Kutuzov, Blücher és Nelson is a nagy riválisok táborában.

Zárásul kiemelném, hogy egy olyan kivételes és összetett embert mint Bonaparte Napóleon, csak több szempontból vizsgálva szabad megítélnünk és nem elegendő csupán a filmekre hagyatkoznunk, hanem életrajzának, tetteinek és csatáinak a megismerésére is fontos.