Nagy várakozással ültem be a moziba Lóth Balázs filmjére, a Most vagy soha! című történelmi kalandfilmre, mely annyi kritikát kapott már a bemutató előtt is, hogy valóságos össz-társadalmi polémia kerekedett belőle. Persze a várakozás részemről - hivatásomból adódóan - inkább a történelemhűség felé irányult: mennyire tudta a rendezés és a stáb valósághűen és mégis szórakoztatóan visszaadni annak a bizonyos 1848 márciusi napnak az atmoszféráját és üzeneteit? Leginkább ez érdekelt a film kapcsán. Mennyire történethű?

A kép forrása: www.nfi.hu

Ami a hangulatot illeti: a látvány, zene, képi világ hármasa nagyon jól működik a filmben. A készítőknek sikerült visszaadniuk az 1848-as Pest-Buda különleges látványvilágát a sáros utcákkal, a német feliratokkal, a jellegzetes hajóhíddal (melynek nagyon komoly szerep lesz március 15 történetében) és a háttérben a még javában épülő Lánchíddal (melyet csak 1849-ben adnak át). Nem kis dolog ez, ha belegondolunk hiszen nagyon sok történelmi film kevéssé törődik ilyesmikkel. A Most vagy soha viszont valószerű háttérképekkel mutatja meg (például a tanulmányaikat folytató diákoknak) a korabeli, reformkori fővárost. A zenei aláfestés élvezetes, sokszor magával ragadó. Az alaphangulat tehát jó érzékkel eltalált végig a produkció alatt.

Ami magát a film alaptörténet-feldolgozást illeti: 1848 március 15 kapcsán mindig is volt egy sajátos nemzeti hiányérzetünk hiszen a mi forradalmunkat nem jellemezték nagy hadi-tettek, ostromok (mi nem rohamoztuk meg a Bastille-t), nem végeztünk ki egyetlen királyt sem és nem vívtunk véres utcai harcokat csatákat sem sok száz áldozattal. A mi március tizenötödikénk vértelen volt, nélkülözte a nagy hőstetteket. Ráadásul mindig is hiányzott az ellen-oldal: azt tudjuk mit tett a nagy napon Petőfi, Jókai, Vasvári, de kik álltak a másik oldalon? Kikkel harcoltak valójában a márciusi ifjak. A történelemkönyvekben csak arctalan osztrák katonák, tisztek szerepelnek, viszont egy hősiességet kiemelő filmhez kellenek a harci ellenfelek. Már ha van harc. Ami igazából nem volt. A film tehát részben teremt ellenfeleket részben kiemeli azokat a valós történelmi figurákat, akik ténylegesen az ellen-oldalt képviselték. Mindkét film-készítői törekvés érthető.

A kép forrása: www.port.hu

Ami a valós történelmi karaktereket illeti: a forradalom idején legmagasabb szintű osztrák katonai vezetőt Ignaz von Lederer bárónak hívták. Bécsben született és a forradalom napján már 78 éves volt. Lederer császári-királyi lovassági tábornok rendfokozatban a magyarországi főhadparancsnokság legfelsőbb vezetőjeként parancsolt a hadseregnek. A filmben Lukács Sándor alakítja (mégpedig nagyszerűen). A másik kulcsfontosságú vezető 1848 március 15-én a budai Helytartótanács alelnöke gróf Zichy Ferenc volt (filmbeli megszemélyesítője: Ruszina Szabolcs). Ők ketten: Lederer tábornagy és Zichy gróf képviselték a forradalom napján az elnyomó császári hatalmat, ők parancsoltak a nálunk állomásozó katonáknak és gyakorlatilag mindenkinek. Persze a forradalmi "harcokhoz" ők bizony kevésnek bizonyultak, főleg, hogy gyakorlatilag mindketten önként hátráltak meg a pesti tömeg akarata előtt. (Összesen kétszer néznek farkasszemet a forradalmárokkal katonák, mindkétszer félreállnak, tétlenségi paranccsal.) Kellettek tehát kitalált ellenfelek is a hősies forradalmárainkkal szemben.

Az egyik kitalált figura egy bizonyos Farkasch (a filmben Horváth Lajos Ottó alakítja), aki afféle besúgóként dolgozik Lederer tábornoknak. Létezésére nincs semmiféle bizonyíték, de azt el kell ismerni, hogy az osztrákok mindig is alkalmaztak besúgókat magyarországi uralmuk fenntartásához. Az már más kérdés, hogy ennyire aktív és harcias besúgók aligha akadtak akkoriban, pláne olyanok, akik ennyire alapjaiban szóltak volna bele a történelmi eseményekbe. De nyilván érthető a karakter filmbe csempészése, hiszen nélküle kivel is küszködne, harcolna, küzdene a márciusi ifjak hős csapata március 15-én? Végül kitaláltak azok a felbérelt "verőemberek" is, akik szintén a Habsburgoknak és Lederernek dolgozva olyan lelkesen gyújtják fel a pesti nyomdákat és verekednek Vasváriékkal az egyetemi épületek folyosóin a filmben. (Azok a bizonyos verekedések sajnos kicsit komikusra sikeredtek és inkább "cica-harc" komolyságúak. Bár az, hogy Bulyovszky Gyula mint egy tőről metszett John Wick verekszik feldobja a jelenetet.) A valóságban maguk az osztrák katonák jelentek meg a letartóztatásoknál, ők kardlapoztak ha kellett és ők csaptak le a politikai lázadókra is ha erre kaptak parancsot.

A kép forrása: Forum Hungary

A film egyik gyengéje tehát a negatív karakterek hiánypótló megjelenítése, mely bár valahol érthető, hiszen megszüntet egy történelmi rést a hősies forradalmi harcban ellenünk készülődő gonosz-erők folytonosságában, ám mégiscsak fikció és akciófilmes elemekkel felruházott fantazmagória. A másik gyengeség a márciusi ifjak karakter-ábrázolása, ami helyenként kitalált, elképzelt és olykor hiteltelen. Ugyanakkor nagy erénye a filmnek, hogy többször elhangzanak neveik és mindannyian bemutatásra kerülnek: Petőfi Sándor (Brettyán Nándor), Jókai Mór (Koltai-Nagy Balázs), Vasvári Pál (Fehér Tibor), Bulyovszky Gyula (Bordás Roland), Irinyi József (Ertl Zsombor), Irányi Dániel (Novkov Máté), Vajda János (Reider Péter), Sükei Károly (Szabó Sebestyén László), Vidats János (Hajdu Tibor), Degré Alajos. Történelmet ismerőknek illik tudnia ezeket a neveket. Ám néhányuk megjelenítése és több jelenetben cselekedeteik bemutatása már problémás.

A márciusi ifjak közül többek könnyelmű, már-már idétlen viselkedése kissé érthetetlen, mert a film kicsit XXI. századi jópofasággal ruházza fel őket. Holott a többnyire fennkölt (dagályosan író) Jókairól éppúgy nehéz ezt elképzelni, mint magáról Petőfiről. Vasvári nőcsábász mivoltának öt percenkénti hangsúlyozása már kb az ötödik ilyen utalás után is halálosan unalmassá válik. A modern beszédstílus még hagyján (bár természetesen egészen másként beszéltek akkoriban) de a néhol túlzó karakterisztika már bosszantó. Akár csak az, hogy a nagy nap reggelén a Pilvaxban ne találjanak szavakat az ottani vendégek előtt. A Pilvax a törzshelyük volt, szinte ott laktak, 1848 március 15-én onnan indultak ki az események, így az a jelenet melyben nehezen találva szavakat, félszegen kezdenek bele mindenbe kevéssé hiteles. Ugyanakkor a scene zárása, az utcáról beözönlő emberekkel, akik megbabonázva és lelkesen hallgatják a szavaló Petőfit már magával ragadó és megható. Alighanem a film egyik csúcspontja. Itt kell kiemelni Berettyán Nándor alakítását, aki szerintem jól jeleníti meg Petőfit, noha olyan kivételes ember mint Petőfi Sándor valószínűleg ezer évente születik, így szinte lehetetlen hibátlanul megidézni lelkesedését. (Én talán komolyabbnak és szenvedélyesebbnek láttam volna szívesebben, de ez már tényleg ízlés kérdése.)

A kép forrása: www.nlc.hu

Szendrey Júlia, akit Mosolygó Sára alakít sokkal nagyobb jelentőséget, hangsúlyt és játékidőt kap a filmben, mint amekkora valós szerepe volt 1848 március 15-én. Az akkoriban alig 19 esztendős, állapotos leányzó aligha verekedett aznap császári besúgókkal, viszont történelmünk legelső kokárdáját valóban ő tűzte fel hites ura, Petőfi Sándor mellére. Mosolygó Sára természetes bájjal és néhol átütő kisugárzással alakítja a költő feleségét és számomra (néhány kritizálóval ellentétben) nagyon is elnyerte tetszésem az a jelenet, melyben a császári bérencek szemébe nézve mondja nekik: "hát ti soha nem álmodtok?" noha nyilván ez is romantizált fikció csupán.

A film végigmegy a nagy nap történelmi állomásain a Pilvaxtól a Helytartótanácsig és Táncsics kiszabadításáig (akivel egyébként később - kiszabadítása után - meggyűlt a baja a forradalmároknak, mert még egy vödör víz nyakába zúdításával sem tudták felébreszteni mély álmából, hogy a forradalom estéjén kikeljen az ágyból és jöjjön el a Nemzetibe). Az egyes helyszínek látványban és cselekmény-szinten is megfelelnek a valóságnak. A Farkasch kezében folyamatosan megjelenő Colt Dragoon revolver körüli vitára annyit mondanék, hogy bizony lehetett ilyen típusú fegyver akkoriban Magyarországon, hiszen a Colt fegyvergyár 1847 őszén kezdte meg a típus tömegtermelését és 1847 végéig 240 darabot piacra is dobott. Ebből éppen kerülhetett hozzánk is néhány darab. (A típus pontos neve egyébként: Whitneyville-Hartford Dragoon Colt Revolver. [forrás])

Végső értékelésem a filmről kedvező, a mérleg nálam pozitív irányba billen a történelemhű látványvilág és a néhány fennkölt illetve megható jelenet miatt, melyek hatni tudtak rám. Bár arra nézve nincs elég pénzügyi ismeretem, hogy eldöntsem mindez arányban áll e a filmre elköltött állítólagos 6,1 milliárd forinttal, de film-élményként szerintem erős a sztori hatása és katarzist is kapunk ha engedjük, hogy magával ragadjon bennünket a film hangulata. Igazából kár kihagyni (politikai oldaltól függetlenül).

Harmat Árpád