A keresztes háborúk egy teljes történelmi korszakot öleltek fel, mely korszak 1095 november 18-án vette kezdetét a Clermont -i zsinat összehívásával és 1291 május 28-án ért véget Akkon elestével. A két említett dátum között pontosan 196 esztendő telt el, vagyis a keresztes háborúk korát is két évszázadra tehetjük. A középkor derekán járunk ekkoriban, amikor a pápai hatalom (és általában az egyházi befolyás) a legerősebb a történelemben és amikor az emberek bármire képesek voltak az isteni feloldozásért és bűnbocsánatért. Akár arra is, hogy kardot - pajzsot ragadva elzarándokoljanak a Szentföldre (Jeruzsálembe) és ott vérüket ontsák (a muszlimokkal harcolva) az egyházért, a pápáért és a kereszténységért. A legkiválóbb harcosok lovagrendekhez csatlakoztak. Ők voltak a keresztes lovagok.

Egy templomos lovag (illusztráció). A kép forrása: LINK

Öt érdekességet is kiemelhetünk ebből az időszakból, melyek színesebbé tehetik ismereteinket a témát illetően.

1. A pápa hirdette meg a legelső keresztes hadjáratot

A legelső keresztes háború (és hadjárat) meghirdetője II. Orbán pápa volt, valódi nevén Odo de Chatillon (néhol: Otho de Lagery [szülővárosa után]). Az eseményre a keresztény egyházi vezetők összehívásán (úgynevezett zsinaton) került sor, mégpedig 1095 november 27-én. Ezen a napon a pápa Clermontban (Franciaország) nagyon fontos beszédet tartott, melyben kijelentette, hogy a kereszténység szent városa Jeruzsálem a szeldzsukok és muszlimok kezére került, miként a Szent Sír is. A legrangosabb egyházi vezető kiemelte, hogy a Szent Sír visszaszerzése és a keleti keresztények megsegítése (a muszlimok elleni harcban) mindenkinek szent kötelessége. Nem tűrhető, hogy a keresztény zarándokok ne jussanak el a szent helyekre. Aki vállalja a harcot, az feloldozást nyer világi bűnei alól.

Forrás: medium.com

A beszédet közfelkiáltás követte, a latin Deus vult (Isten akarja) szavakkal. Az első nagy keresztes hadjáratra tízezrek indultak el, de a szervezett haderő 4 nagy seregből állt, melyek mindegyikét Nyugat-európai (jellemzően francia - lotaringiai) főnemesek vezették.

2. Jeruzsálem királyai

Jeruzsálem 1099 július 15-én került a keresztesek kezére, egy több mint 30 napos gyilkos ostromot követően. A győzelem után a városba özönlő keresztesek szörnyű pusztításba és öldöklésbe kezdtek. Vezetőik: Bouilloni Gottfried, Tarantói Boemund és Toulouse-i Rajmund voltak. A diadalt követően ki kellett alakítani valamiféle közigazgatási rendszert a Szentföldön, melyhez erős központi hatalom és egy uralkodó is kellett. A jeruzsálemi koronát így az egyik fontos hadvezérnek a lotaringiai Bouillon Gottfriednek ajánlották fel, aki ugyan azt elutasította (és a király megszólítást is), ám elfogadta a vezető pozíciót Jeruzsálem városa felett, mint a Szent Sír Őrzője.

Jeruzsálem ostroma (1099). Forrás: LINK

Gottfried alig egyetlen esztendő uralkodott csupán (egyes források szerint megmérgezték a muszlimok). Jeruzsálem élén öccse I. Balduin követte (1100-1118), aki már nyíltan használta a király címet. Őt unokaöccse váltotta a trónon: II. Balduin (1118-1131), majd megszakadt a dinasztia és következtek az Anjouk, elsőként II. Balduin veje Fulko (1131-1143) illetve fiai: III. Balduin (1143-1162) majd Amalrik (1162-1174). Végül az utolsó, aki még valóban uralta Jeruzsálemet, Amalrik fia volt: Leprás Balduin, aki 1174 és 1185 között uralkodott. Halálát követően, megint új dinasztia következett vejével, Lusignani Guidóval, aki csatát vesztett a muszlimoktól és így Jeruzsálem kikerült uralma alól (és lett a muszlimoké). Guidót később elengedték és még évekig használta a Jeruzsálem királya címet, de valójában kevesen tekintették annak a szentföldi városokért folyó harcok során. Végül Ciprus szigetére került, ott alapított uralkodói dinasztiát. Leszármazottai 1474-ig uralkodtak a szigeten.

3. A Templomos lovagrend

A Szentföldön különböző lovagrendek biztosították a keresztény-uralmat és a karavánok biztonságát. Ezek mindegyike saját címert (szimbólumot) használt és külön szabályrendszert (regulát) követett. Közös volt bennünk, hogy egyházi szervezetként működtek és a jeruzsálemi király illetve a pápa irányítása alatt a keresztény uralom szentföldi fenntartását szolgálták. Az egyik leghíresebbnek a Templomos Lovagrend (Milites Templi) tekinthető, mely a Szentföldön alakult 1118-ban egy Hugues de Payns nevű francia főnemes és 8 másik lovag vezetésével. II. Balduin támogatta őket és rendelkezésükre bocsátotta az egykori Salamon templom egy részét (innen kapták nevüket is).

Templomos lovag. Forrás: religiondigital.org

Fő feladatuknak a szentföldi keresztény zarándokok megvédését tekintették és fehér paláston elhelyezett vörös kereszt volt a jelük. A jeruzsálemi királyok közvetlen tanácsadói köréhez tartoztak 200 éven keresztül, így befolyásuk meghaladta a többi lovagrendét (pl Szent Sír Lovagrend, Szent Lázár Lovagrend, Német Lovagrend, Johannita Lovagrend). Később mesés vagyonra tettek szert és ez okozta vesztüket is: IV. Fülöp francia király 1307 október 13-án feloszlatta rendjüket és kivégeztette vezetőiket (elkobozva franciaországi javaikat).

4. Jeruzsálem visszafoglalása

Jeruzsálem városa 88 éven keresztül volt a keresztényeké, ám 1187-ben a muszlimok egy erős erőskezű vezető alatt összefogtak visszaszerzéséért. Az említett hadvezér Szaláh ad-Dín (Szaladin) egyesíteni tudta a térség muszlim államait és hatalmas sereget gyűjtve megindult Jeruzsálem ellen. A számbeli fölény ellenére Szaladin nem kezdett azonnal ostromba, hanem előbb (nagyon ravasz módon) kicsalogatta a kereszteseket a falak mögül a várostól távoli, sivatagos terepre. Itt ütött aztán Lusignani Guidó jeruzsálemi király legyengült (és szomjazó) seregén. A hattini csata 1187 július 4-én óriási muszlim győzelmet hozott és azt a végzetes helyzetet, hogy Jeruzsálem városa keresztény védelem és hadsereg nélkül maradt. A Szentföld fővárosának védelmét végül egy Ibelin Balian nevű lovag szervezte meg, aki később (az ostrom megindulását követően, az első nagy támadások elhárítása után) megegyezett Szaladinnal a város átadásáról. Így sok ezer keresztény menekült meg az értelmetlen vérontástól, viszont Jeruzsálem örök időkre elvezett a keresztesek számára.

Szaladin (Gustave Doré képe). Forrás: LINK

5. A királyok hadjárata

A harmadik keresztes hadjárat volt a legjelentősebb. Ebben ugyanis fontos európai uralkodók vezették hadaikat a Szentföldre, mégpedig azzal a határozott céllal, hogy visszafoglalják Jeruzsálemet a muszlimoktól. A hadjárat (1189-1192) három vezetője a francia, az angol és a német-római uralkodó volt, azaz II. Fülöp Ágost (1180-1223), Oroszlánszívű Richárd (1189-1199) és Barbarossa Frigyes (1155-1190). Először a német-római birodalmi sereg vonult vissza miután uralkodójuk egy folyóba fulladt (és annak fia Frigyes herceg is elesett Akkon alatt). Majd következtek a franciák, akik ugyan bevették Akkont, de ezt követően visszatértek Európába, mert uralkodójuk (II. Fülöp Ágost) viszályba keveredett az angolokkal és I. Richárd királlyal. A legtovább a brit keresztes sereg harcolt a Szentföldön a muszlimokkal, de nem tudta bevenni Jeruzsálemet. Végül Oroszlánszívű Richárd 1192 szeptember 2-án békét kötött Szaladinnal, azzal a kitétellel, hogy bár Jeruzsálem marad muszlim kézen, a keresztény zarándokok bármikor betérhetnek oda és a tengerparti várak is maradnak a keresztesek kezén.

A kép forrása: LINK

A történelmi egyezséget követően még kerek 100 éven át megmaradt kisebb területeken a keresztény uralom, de 1291-ben az utolsó város (Akkon) is visszakerült a muszlimokhoz. Akkon ostroma hasonlóan hosszú és véres volt, mint 1099-ben Jeruzsálem keresztény bevétele és ugyanúgy hatalmas mészárlás követte (csak ezúttal a muszlimok mészárolták a keresztényeket és zsidókat). A város bevételével lezárult egy egész történelmi korszak, a keresztesek kora.